Mindig is vonzott az utazás. Céltalanul, bele a semmibe, ahová éppen sikerül; vagy akár céllal, előre eltervezett menetrenddel, minden pillanatban tudva, hogy hol vagyok. Az utazás megadja azt a lehetőséget, hogy megtisztítsam a gondolataimat, hogy elsimuljon a hangulat, hogy lenyugodjon a kedély. Minden pillanat, amit utazással töltök, hasznos idő. Amikor valami elrontja a kedvem, mindig azonnal utazni vágyom. Gondolkodni. Elmenni, messzire. És amikor az egyetlen lehetőség a menekülésre ugyancsak az, hogy utazok, akkor én elindulok és nem állít meg senki. Nincs ellenfél, nincs külvilág, mindenkin át kell és át lehet gázolni, csak mehessek. Ugyanakkor röghözkötött életem van. Nem változtatom meg a lakhelyem, nem megyek sehová sem, még szórakozni sem. Mert utazok, de nem azért, hogy máshol legyek. Sokkal inkább csak azért, hogy ne legyek ott, ahol éppen vagyok. Időlegesen. Ha oda-vissza sétálok egy szobában, már az is elég. Már akkor is utazok, sosem vagyok egy ponton. Mindig vissza lehet térni. És amikor legjobban szorongok, akkor össze lehet gömbölyödni, és el lehet aludni, hogy a gondolatok elmúljanak, kisimuljanak, tisztuljon a fej. És tisztul is. Csak ne kéne minden nap………